Kutyákat kínál örökbefogadásra vasárnap 10-13 óráig a Vigyél Haza Alapítvány az Illatos úti Állategészségügyi Telepen (IX. ker. Illatos út 23/a).
Körülbelül 45 kutya közül választhatnak az érdeklődők. Az ebeket védőoltásokkal ellátva, féregtelenítve, külső élősködők elleni cseppel és mikrocsippel adják át az új gazdiknak, valamint az első napokra elég kutyatápot is biztosítanak.

Az idén létrejött Vigyél Haza Alapítvány az Illatos úti Ebrendészeti Telepre bekerült kóbor kutyák életkörülményeinek javítását és örökbefogadási esélyeinek növelését tűzte ki célul.
Az állatvédő szervezet novemberben neves embereket kért meg arra, hogy közös fotón szerepeljenek egy-egy ebtelepi kutyával. A képek fali- és asztali naptárakban szerepelnek.

"Nagyon sikeres volt ez az akció, ezúton is köszönöm a művészeknek, hogy részt vettek benne. A naptárak eladásából 1,7 millió forint gyűlt össze, amelyet az állategészségügyi telep 46 külső kennelének szigetelésére fordítottunk. Ezt vasárnap be is mutatjuk az érdeklődőknek" - mondta Kozma Tamás, telepvezető, a Vigyél Haza Alapítvány kuratórium elnöke.
Az Illatos úti Állategészségügyi Telepen 94 kutyának tudnak férőhelyet biztosítani. A 46 külső kennel szigetelésével az ott lévő kutyáknak sem kell a hideg betonon feküdniük, bár az ebeknek az lenne a legjobb, ha új, szerető gazdit kapnának. |