Csak zene van. Egy férfi és egy nő. Ritmusra mozdul a kéz és a láb. Mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne.

Az? Nem egészen. Évek munkája van minden mozdulatban, mely oly tökéletesnek látszik. Nézem a táncukat és elhiszem, hogy ez a legszebb és a legjobb dolog a világon. Beszél a test, többet árul el, mint ezernyi szó. És nem hazudik. Mert nem tud. És nem is akar. Végigsiklanak a parketten lendülettel és finom eleganciával. Szinte megáll körülöttük a levegő, vagy inkább izzik? Csak néhány perc, amit ott töltenek. De minden benne van ezekben a percekben. Egy egész élet. Magával ragadó a hangulat, amit teremtenek. Felszabadul a test és felszabadul a lélek. Minden táncuk egy apró kis varázslat.

Amíg nem látjuk őket, a színfalak mögött jönnek-mennek, mint egy átlagember. Kedvesek, mosolygósak. Mintha nem is ők ejtették volna ámulatba az előbb a közönséget. De amint kilépnek a fénybe, újra átlépünk velük együtt egy másik világba. Ahol nincsenek és nem is kellenek szavak...

(Orosz Adél)