|
 |
|
Bácsalmási győzelem a Nemzeti Vágtán
2009-06-02 06:42:07
Németh Sándor ért célba elsőként |
|
A bácsalmási Németh Sándor nyerte meg a II. Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén hétfőn. A háromnapos országimázs-fesztiválra idén is több mint százezren voltak kíváncsiak.
A hétfő esti döntőbe 6 lovas jutott be: Debrecen, Nyíregyháza, Esztergom, Bácsalmás, Litér és Szeged versenyzője. Az izgalmas küzdelemben végül a Bácsalmás városát képviselő Németh Sándor vágtatott át a célvonalon National Face nyergében és vihette haza településének a 30 millió forintos fődíjat. A döntőben második helyen a Nyíregyházát képviselő Suták Vanda, harmadik helyen az Esztergom nevében vágtázó Dömötör Ferenc végzett.
A települések versenye mellett más küzdelmeknek is helyet adott a Hősök tere: a gyermekeknek rendezett Kishuszár Vágtán Szeged diadalmaskodott, míg a Jótékonysági sztárfutamon Stohl András lett a győztes.
Az előző napok esőzései után hétfőn jó idő fogadta a kilátogatókat, így ezen a napon még többen voltak kíváncsiak a vágtára benevezett lovasok viadalára és a történelmi lovasgála látnivalóira. Nagy sikert aratott a Vágta Korzó, ahol mind a kilencven település megmutatta, miért érdemes ellátogatni hozzájuk, és hogy mivel járultak hozzá Magyarország kulturális életének gazdagításához. Az '56-osok terén felállított Országkonyhában mindenki megkóstolhatta, milyen is az alföldi, a felföldi, a dunántúli vagy az erdélyi ízvilág.
Az eseményre 245 ló érkezett, a pályához pedig 62 kamionnyi speciális homokot szállítottak. A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője volt. Az eseményre kilencvenen neveztek, ebből 86-an tudtak starthoz állni. Az idei Nemzeti Vágtának idén 9 határon túli magyar település is a vendége volt. |
|
|
|
Kedvencekbe |
Nyomtatóbarát változat |
Barátomnak küldöm |
|
 |
 |
|
|
 |
|

Van egy boldog történeted?
Írj azonnal az info@happyport.hu címre!
Megosztanád velünk?
Szerkeszd velünk a portált! |
 |
|
|
 |
 |
| Kedvenc hírek |
|
Zenészek a beteg gyermekekért |
|
|
|
Országos szűrőkampány |
|
|
|
Magyar győzelmek a nyitónapon |
|
|
|
Mindenütt tarolnak |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Futás a jövőért |
|
|
|
|
|
|
|
Kávékülönlegességek |
|
|
|
Május 31. Pünkösd vasárnap, Angéla napja |
|
|
|
Június 8. hétfő, Medárd napja |
|
|
|
Nő tűzte ki a magyar zászlót |
|
|
|
Június 9. kedd, Félix napja |
|
|
|
Június 2. kedd, Anita és Kármen napja |
|
|
|
Június 5. péntek, Fatime napja |
|
|
|
Ha még emlékszünk rá |
|
|
|
Június 7. vasárnap, Róbert napja |
|
|
|
Június 6. szombat, Norbert napja |
|
|
|
Június 22. hétfő, Paulina napja |
|
|
|
Június 18. csütörtök, Arnold és Levente napja |
|
|
|
Június 16. kedd, Jusztin napja |
|
|
|
Június 15. hétfő, Jolán és Vid napja |
|
|
|
Hajókázás a Dunán |
|
|
|
Június 19. péntek, Gyárfás napja |
|
|
|
Június 14. vasárnap, Vazul napja |
|
|
|
Június 11. csütörtök, Barnabás napja |
|
|
|
Június 21. vasárnap, Alajos és Leila napja |
|
|
|
Június 10. szerda, Margit, Gréta napja |
|
|
|
Június 20. szombat, Rafael napja |
|
|
|
Június 26. péntek, Vilmos és Maxim napja |
|
|
|
Június 25. csütörtök, Vilmos és Maxim napja |
|
|
|
Június 12. péntek, Villő napja |
|
|
|
Június 17. szerda, Alida és Laura napja |
|
|
|
Június 13. szombat, Antal, Anett napja |
|
|
|
Továbbjutottak a mieink! |
|
|
|
Június 23. kedd, Zoltán napja |
|
|
|
Június 24. szerda, Iván napja |
|
|
|
Károly napja |
|
|
|
Szent Hubertus napja |
|
|
|
|
|
|
|
Halottak napja |
|
|
|
Műfenyő vs. élő fenyő |
|
|
|
Június 1. Pünkösd hétfő, Tünde napja |
|
|
|
Két íjászunk megy a Világjátékokra |
|
|
|
Műkori országos bajnokság |
|
|
|
A Csipes-csapat sikersorozata |
|
|
|
Mind törlése
|
 |
|