A színek, fények mindennapi életünk velejárói, melyeket olyan természetességgel használunk, hogy sokszor észre sem vesszük. Gyönyörködünk a természet által elénk tárt csodákban, igazítjuk környezetünk kinézetét a legkisebb dolgoktól a legnagyobbakig bezárólag. Színezzük hajunkat, arcunkat, hangulatunk szerint válogatjuk ruháinkat, és lakásunk összeállítása is egyénenként változó.
Pszichológusok egyeznek meg abban világszerte, hogy sokkal nagyobb hatással vannak ránk a környezetünkben tapasztalt színek, mint azt valaha is hittük volna. A piros például (vér, vészhelyzet) kivétel nélkül vagy valamilyen agresszivitást, elkerülendő, tiltott dolgot jelent, vagy ellenkező esetben bujaságot, szerelmet ébreszt az adott körülmények függvényében. A kék (ég, óceán) békés, nyugodt gondolatokat ébresztő szín, mely növeli a kreativitáson felül az innovatív gondolkodást is.
A Brit-Kolumbiai Egyetem kanadai kutatói végeztek egy kísérletet, melyben azt vizsgálták, hogyan hatnak a színek az emberi viselkedésre, már ha hatnak egyáltalán. Az már köztudott, hogy gondolkodásunkat, hangulatunkat befolyásolják. A vizsgálat keretein belül 600 17-39 év közötti diákot figyeltek meg, akiknek részletekre orientált, illetve kreatív feladatokat kellett megoldaniuk három különböző színű (piros, kék, fehér) háttérben. Az eredmény szerint a részletorientált feladatokat a piros, míg a kreativitást igénylő feladatokat a kék háttérben sikerült jobban megoldaniuk.
Nézzük mit mondanak rólunk színeink:
Fehér: tiszta, jóságot, egyszerűséget sugall, valami megfoghatatlan békességet áraszt. Nagyban elősegíti a filozófiai gondolkodást, sokan használják azok közül, akik a felvilágosodást keresik. Puritánsága a megismerés mindenkori törekvéseinek kifejezője.

Piros: talán a legdinamikusabb, legszenvedélyesebb szín, mely szerelmet, szenvedélyt, bátorságot szimbolizál, ugyanakkor azonnal vonzza a tekintetet, feltűnő, kihívó, törekvő, és lobbanékony. Általában az élet minden területén a teljesség megtapasztalására irányuló gondolatok, életfilozófiák kísérője.

Rózsaszín: érzelmes, sokszor érzelgős szín, melyet persze mindig viselője tesz azzá. Általában a gondoskodó megosztást reprezentálja, ugyanakkor használója esetében erős egyéniségre utal. Jellemzői: szeretet, gyengédség, törődés.

Lila: ez a sokak által sokat vitatott szín alapvetően a luxus megtestesítője, az érzelmi mélységet, szenvedélyt mutatja meg. Különlegességre, egyediségre való törekvést szimbolizál szokatlan légkört nyújtó hatásával. A kreatív, művészetekhez értő személyekre jellemző leginkább.

Sárga: egyszerű, vidám, tavaszi-nyári szín, mely hihetetlenül élettel teli, és erkölcsös. Kivétel nélkül melegséget áraszt, boldogságot sugároz. A mindig a jövőbe tekintő, idealista, magas képzelőerővel rendelkező emberek színe, akiknek hatalmas a boldogság iránti vágya, számottevő a szellemisége.

Narancssárga: a természetben az ősz színe, ami a forma, és tervezés jele. Élénk, világos tónusában játékosságot, és vidámságot sugall, mélyebb formájában egzotikusságot, izgalmasságot ébreszt, de mindenképpen energikusságot, jó szervezőkészséget, és szerkesztésre való hajlamot takar.

Zöld: vitathatatlanul az egész világon a frissesség, a biztonság, a nyugalom, az élet színe, mely olyan légkört teremt, mely karakterizálja a természet erőinek intenzitását, és egyensúlyát. Ezért általában a stabilitást, kitartást, egyensúlyt kereső emberek, helyzetek színe.

Kékeszöld: hideg és állandó, mely ellenáll minden változásnak. Érzékeny, kifinomult ízléssel rendelkező emberek használják, akik reménykedők, optimisták, és a mások iránti bizalom megadásával sincs problémájuk.

Kék: hűvös, megnyugtató, nyugalmas, rendezett, királyi szín, mely leginkább békességet, vidámságot sugall. Ezért az ezt választó emberek létszükséglete a harmónikus, stresszmentes lét, amit másképp valószínűleg nem tudnak megteremteni maguk körül. Tehetséges, megbízható, hűséges, szavahihető, konzervatív emberre vall.
.jpg)
Barna: szintén a természet színe, mely a családi tűzhely fontosságát, az otthont reprezentálja. Elégedettség, testi kényelem, nyugalom a jellemzői, melyet leginkább lelkiismeretes, józan gondolkodású, kiegyensúlyozott, megbízható, és magas erkölcsű emberek helyeznek előtérbe. Olyan emberek, akik az életet komolyan veszik.

Szürke: magányos, hideg, távoli hatást kelt, mely leginkább a munkájukat előtérbe helyező emberek, és gondolatok szóvivői használnak nagy előszeretettel. Óvatosságot, tiszta, világos és érthető gondolkodást, személyiséget feltételez, aki a kötelezettségei teljesítésének árnyékában éli le egész életét.

Fekete: a legvitatottabb szín, mely segíti a befelé fordulást, segít a kreatív erőket megmozgatni magunkban. Kultúránkban sajnálatos módon a halállal azonosítjuk, és depresszívitást, negatív érzelmeket és gondolatokat fűzünk hozzá. Használata hirdeti a világnak, hogy nem félünk az elmúlástól, a befelé figyeléstől, vagy bármilyen dolog mélyére hatolásától.

Érdekes megfigyelni színhasználatunkat, hiszen sokszor ez a folyamat ébreszt rá minket arra, hogy tulajdonképpen milyen állapotban, hangulatban, élethelyzetben is vagyunk.
(jr))
|