Franciázunk. Ismét. Pontosabban golyózunk. Francia módi szerint. Tesszük ezt tengerparton, vagy annak hiányában árnyas sétányok homokján. Korra, nemre való tekintet nélkül, szórakozásból vagy versenyszerűen. Skandináviától egészen Új-Zélandig.
A konzervatív típusok EGYÉNILEG (1-1ellen), a bevállalósabbak DUPLETTBEN (2-2 ellen), az igazi vagányok pedig TRIPLETTBEN (3-3 ellen). A lényeg minél jobban megközelíteni a célt, ami itt kézzelfogható. Szó szerint. A MENET addig tart, míg mindenki el nem „lőtte” a golyóit. Szám szerint hármat. Mindezt egy kijelölt pályán belül felrajzolt, 25-35cm átmérőjű körből. Mozdulatlan lábakkal. Ez utóbbit néha nem is olyan egyszerű megvalósítani. Gondoljuk végig. A cél 6-10 m-re van tőlünk, mi meg lecövekelve állunk egy nem túl nagy kör közepén.

Uraim! Bevallhatják, hogy a sok éves rutin ellenére sem mindig sikerül tökéletesen. Ha viszont mégis, az 1 pontot ér. A verseny a 13. pont megszerzéséig, ill. az összes játékos összes golyójának elhasználásáig tart. A fizikai állóképességen kívül szükségeltetik még némi szellemi kondíció is, mely az összpontosításban és a megfelelő stratégia felállításában játszik szerepet.

Ha egy 8-10 órás versenynapon veszünk részt igazolt játékosként, még a golyóink sem lehetnek akármilyenek. Súlyuk 680-800gr, átmérőjük 71-78mm lehet, anyaga fém, és nem hiányozhat róluk a gyártói márkajelzés sem. Dobásunk szabályosságát bíró felügyeli, miközben a cél itt 10m-re van. Ha pedig sikerül eljutnunk egy nemzetközi versenyre, csak hosszú nadrágot viselhetünk a szabálykönyv szerint.
Biztosan rájöttek már, a PÉTANQUE-ról van szó. Arról a Franciaországból elindult játékról, melyből 2007-ben 43. alkalommal rendeznek világbajnokságot. Helyszíne Thaiföld.

Ha most azt gondolja, hogy hozzánk csak nem rég érkezett el, téved. 1989-ben alakult meg a Magyar Pétanque Szövetség (ennek kivételesen még nem adtunk magyar nevet) 3 tagszervezettel, ami napjainkra 12-re bővült. A szövetség megközelítőleg 3000 tagot tudhat magáénak, melyből 250-re tehető az igazolt játékosok száma.
Tehát elmondható, hogy Magyarországon kb. 3000 ember golyózik francia módra, és a számuk remélhetőleg napról napra nő.
Kellemes, kedves szabadtéri kikapcsolódás, melyhez nem szükségeltetik semmilyen speciális eszköz.
Ezt a fajta golyózást hölgyek figyelmébe is melegen ajánlom.
Jakab Réka |