Férjhez megy június 19-én Viktória svéd trónörökösnő. A ceremónia Stockholmban lesz. A 31 éves Viktória és a 35 éves Daniel Westling a múlt hónapban jelentette be az eljegyzését.

A lánykérést követően még arról szóltak a sajtóhírek, hogy az esküvőt a jövő nyáron tartják, ezért kissé meglepő, hogy már az idén sort kerítenek a nagy eseményre. A svéd királyi családban 1976-ban volt utoljára esküvő, akkor vette feleségül Viktória apja, XVI. Károly Gusztáv király a német származású Silvia Sommerlath-ot. Érdekes, hogy az a frigy is június 19-én köttetett.
Viktória és Daniel nyolc éve vannak együtt. A férjjelölt polgári származású és nem járt egyetemre, ezért korábban kicsit ferde szemmel néztek rá, de éppen a király volt az, aki megvédte őt a sajtó előtt. Azt mondta, hogy a leendő veje igazi úriember, komolyan és tisztességesen dolgozik. A vőlegény egyébként konditermet üzemeltet a svéd fővárosban és korábban a hercegnő személyi edzője volt. A házasságkötés után felhagy majd az üzleti tevékenységgel és a feleségét, a koronahercegnőt támogatja majd mindenben.
Három hónap múlva az is kiderül, hogy valódi álomesküvő lesz-e a svédek által annyira várt esemény... |