A National Geographic nézői, olvasói szerint Lassie a nyertes, a legszerethetőbb tévés eb,

megelőzve két animációs kutyát, Scooby Doo-t és Briant, a Family Guy című, itthon is látható rajzfilmsorozatból. Az első tízben itthon jobbára ismeretlen állatok szerepelnek még, olyan szappanoperákból és sorozatokból, mint az EastEnders vagy a Neighbours. A sort a Magyarországon is ismert Snoopy zárja.
 
Lassie először 1954-ben jelent meg az amerikai televíziókban, a több rekordot beállító sorozat pedig 19 évadon át futott, nagy sikerrel. Ennyi évet egy kutyával persze nem lehetett volna kihúzni, így a főszereplőt többször cserélték, mindig hímre. A legelső kutyát, mely Lassie-t alakította, Palnak hívták, 1943-ban tűnt fel a mozivásznon. Később szerepet kapott a sorozat első részében is, utána viszont, 1958-ban bekövetkezett haláláig már nem szerepelt.
Egy hasonló magyar szavazás alighanem más eredménnyel zárulna, itthon bizonyára előkelő helyen végezne Blöki, Mézga Aladár barátja, ott lenne a tízben Frakk, Marcipán (Pityke őrmester segítője) vagy Kántor is.
(Forrás: Origo) |