A madarak és fák napja – 1902. március 19-én, Párizsban, az európai államok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Az egyezmény aláírói között volt Magyarország is, majd 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg először az országban a Madarak és Fák napját, amelynek megünneplését az 1906. évi I. törvénycikk írta elő. Eszerint minden év májusában az iskolákban egy napot arra szentelnek, hogy a tanulókkal megismertessék a hasznos madarakat, és védelmük jelentőségét.
Május 10. Magyarországon 122 éve a Mentők napja, annak emlékére, hogy 1887-ben ezen a napon alakult meg az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi orvos kezdeményezésére.
Mai névnapok és jelentésük:
Ármin : A germán keruszkuszok fejedelmének latin Arminius nevéből rövidült.
Pálma : Magyarországon újabb keletű névadás a pálmafa, illetve a dísznövény latin eredetű nevéből. Az olaszban vallási ihletésű női név, eredetileg a virágvasárnap született gyermekek kapták.
Antónia : A latin Antonius férfinév olasz eredetű női párja. Lásd még az Antal névnél.
Míra : Latin eredetű név, a Mirabella becézőjéből önállósult. Jelentése csodálatos.
ANNO érdekességek, évfordulók:
360 éve született Désen Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója.
166 éve mutatták be először az Egressy Béni által megzenésített Szózatot - Vörösmarty Mihály művét - a Nemzeti Színházban.
113 éve Budapesten, a Royal szállóban megrendezték az első filmvetítést.
110 éve született Fred Astaire amerikai színész, szteptáncos. Emlékezet alakítást nyújtott a következő filmekben: Húsvéti parádé, Dalol a flotta, Broadway melody, Pokoli torony.
80 éve született Kányádi Sándor romániai magyar író, költő, műfordító. Művei: Világlátott egérke, Három bárány, Kenyérmadár, Tavaszi tarisznya.
23 éve Jean Louis Étienne francia orvos gyalog és egyedül elérte az Északi-sarkot.
|